Menü Bezárás

Árstop 2022

A hatóságiáras üzemanyagok kedvezményének igénybevételének feltételei

2021.-ben megjelent a hatósági áras kormányrendelet, ami 480 Ft-ban maximalizálta egyes üzemanyagok árát. Ez többszöri módosításon ment eddig át. Ilyenkor a gazdasági szereplőknek sokszor perceken belül igazodniuk kell az új rendelethez. Minden egyes intézkedés változásánál újra kell írni egy-egy vállalat belső szabályozását, hogy az mindenki számára egyértelmű legyen, és jogszerűen tudjunk működni.

A cégünk ilyenkor egy külső jogi szakértőt kér fel az új jogi környezetnek megfelelő működési szabályzat kialakítására. Jelen esetben is így történt, amelynek az eredménye, hogy a hatósági áras kedvezmény megadására egy új folyamatot kellett bevezetnünk, hogy az jogszerű legyen és ellenőrizhető.

2022. 07. 30.-án megjelent Kormány 278/2022. (VII. 30.) Korm. rendelete értelmében a kormány szűkítette a kedvezményezettek körét.
A kút üzemeltetőjének a feladata, hogy ellenőrizze a jogosultságot, és erre felhatalmazást is ad a kormányrendelet. A kút üzemeltetője jogosult a  tankoló gépjármű forgalmi engedélyét ellenőrizni.
A NAV ellenőrzi, hogy ezen szabályok tankoláskor betartásra kerültek-e. A kormányrendelet kitér arra, hogy számítógépes rendszeren lehet tárolni a forgalmi vonalkódjának az adatát. Sajnos a kassza rendszer fejlesztése hosszabb időt venne igénybe, így ahhoz, hogy a hatósági áras termék tankolását, mint gazdasági eseményt megfelelően, ellenőrizhetően dokumentálni tudjuk az alábbiakra van szükség minden egyes hatósági áras tankolás esetén:
1. megfelelően kitöltött és aláírt nyilatkozatra, amit innen lehet letölteni: nyilatkozat
2. a blokk eredeti példányára vagy másolatára
3. a forgalmi azon oldal másolatára, ahol látszik az üzemben tartó és a rendszám

Továbbá az adatok kezelése miatt szükségünk van a következőre (ezt elég egyszer leadni, nincs szükség minden egyes tankoláskor): megfelelően kitöltött és aláírt adatkezelési lap, amit innen lehet letölteni:  adatkezelési lap

Fontos, hogy a fenti 4 mellékletet akkor tudjuk elfogadni, hogy ha azok megfelelően vannak kitöltve és olvashatóak. Fizetés előtt jelezni kell, hogy hatósági árkedvezményt szeretnének igénybevenni. Ezen dokumentumokat fizetéskor kell a kasszásnak odaadni, aki ellenőrzi a benne lévő adatokat, és ha megfelelőek, akkor érvényesíti a hatósági árkedvezményt. A kasszás elkérheti az eredeti forgalmit is. Ha az átadott dokumentumok nem megfelelőek illetve a hatósági árra való jogosultság nem megállapítható, akkor piaci árat kell fizetni a tankoláskor. Utólagos reklamációt nem tudunk elfogadni. A dokumentumokat archiváljuk, és egy esetleges hatósági ellenőrzéskor azokat felhasználhatjuk bizonyítékként.

Utólagosan kedvezményt nem tudunk érvényesíteni, mert a kasszagépes tranzakciók csak rövid ideig módosíthatóak illetve a jogosultsági ellenőrzés nem lehetséges utólagosan.

A nyilatkozaton feltüntetett elérhetőségeket (telefonszám és e-mail cím) felhasználhatjuk a kút és az ügyfél közötti kommunikációhoz.

A megértéseteket köszönjük!